Itt a magyar válasz a lengyel külügyminiszter elképesztő húzására
Mint ismert: a Radosław Sikorski vezette lengyel külügyminisztérium éles diplomáciai támadást indított Magyarország ellen.
A külügyminiszter közölte, hogy a pristinai magyar nagykövet meglátogatta a négy megsérült magyar katonát.
Ahogy arról a Mandineren beszámoltunk, a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR 25 katonája, valamint több civil is megsérült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze. A Honvédelmi Minisztérium hétfőn este azt közölte hivatalos Facebook-oldalán, hogy a 25 sérültből 20 magyar katona volt, ebből 7 fő súlyos sérüléseket szenvedett, de az állapotuk stabil.
Az ügyben most Szijjártó Péter is megszólalt, a külügyminiszter közösségi oldalán azt írta, hogy a koszovói nagykövet, „Bencze József az imént látogatta meg az amerikai kórházban azt a négy magyar katonát, akik repeszsérülések miatt szorulnak ellátásra.
Közülük egy honvédet kellett megműteni, de szerencsére egyikük állapota sem életveszélyes”
– írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
***
Nyitókép: Erkin Keci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP